A legtöbb országban biztos, hogy szerepel a nemzeti ételek között valamilyen halétel. Még Magyarországnak is van egy halászleve, ahhoz képest, hogy halfogyasztásban nem vagyunk éppen az elsők között. A halászlé fő alapanyaga a ponty, amelyet egyelőre nem fenyegeti az a veszély, hogy eltűnik a közeljövőben. Azonban más országokban fel kell készülni a lakosoknak arra, hogy egyes eddig népszerű ételük vagy eltűnik, vagy jobb esetben csak háttérbe szorul.
Az atlanti tok (Acipenser oxyrinchus) manapság már a veszélyeztetett állatfajok közé került. Régebben még bőséges állományai voltak az európai vizekben, legfőképp a Balti-tengerben, de a túlhalászat miatt már szinte teljesen eltűnt. Lengyelországban karácsonykor kedvelt étel a „Jesiotr Pieczony”, amely sült tokhal tejfölös krémmel. Sajnos már a tokhal-hiány miatt egyre inkább háttérbe szorul a fogyasztása.
A „Taramosaláta” évszázadokon keresztül hagyományos böjti étel volt a görög közép- és munkásosztály tagjai között. A taramosaláta fő alapanyaga a közönséges tőkehal vörös színű ikrája volt, azonban már annyira nehéz a beszerzése, hogy helyette már pontyikrát használnak, amihez vörös színezőanyagot tesznek.
A görögök gyümölcsoltó boldogasszony ünnepén fogyasztják a „bacaliaros” nevű ételt, amely szintén közönséges tőkehalból készül. Sózott, szárított tőkehalhúshoz fokhagymás szószt, répát, citromot és más egyéb összetevőket adnak. Azonban a hal növekvő ára miatt már luxusfogásnak számít.
Korábban Németországban a vadon fogott lazac fogyasztása volt népszerű a bőséges állományuk miatt. A nagy elterjedésre utal az is, hogy a köznyelvben csak „kenyérhalnak” hívták. Németországban a cselédek szerződésében szerepelt az, hogy nem ehetnek egy héten két alkalomnál többször lazacot. Manapság azonban a lazacok nagy része már tenyésztett, a vadon fogott példányok fogyasztása már csak a gazdagok kiváltsága.
Olaszország Liguria régiójában a „cicciarelli” egy kedvelt csemege, amely ajókából készül. Az ajókát olajban megsütik, majd olívaolajban és ecetben konzerválják. Az ajókahalászat tradicionálisnak számít a térségben, ez az ún. „sciabica” halászati módszer. Két csónak dolgozik össze: egy patkó alakú háló segítségével kerítik be a fogni kívánt példányokat. Amúgy az Olaszországból induló Slow Food Mozgalom egyik fontos eleme, mivel halászata egy jó példája a tradicionális, helyben hozzáférhető élelmiszereknek. Azonban ha a jövőben folytatódik a nem fenntartható halászata is, akkor könnyen eltűnhet ez a hal.
De talán amelyik hal a leggyorsabban el fog tűnni az asztalokról egész Európa szerte, az az angolna. A hamburgi „Aalsuppe”, a londoni „Jellied eels”, a flamand „paling in t’groen”, vagy a velencei „anguilla all’uvetta jövője egyaránt kérdéses.
Utolsó kommentek